Gács – A szépséges gácsi várúrnő és a kegyetlen Balassa Imre története

ocsizörgés hallatszott a gácsi várudvaron… „Ki lehet az ilyen késői órán?“ – csodálkozott a gácsi vár úrnője. Feljajdult, amikor meglátta a címeres hintót és a nyolc fekete ruhás lovast: „Balassa Imre Divényből! Mit akarhat, hiszen tudja, hogy az uram nincs itthon…!“
A gácsi várkastély (Rajz: Lányi Sámuel; metszet: Lenhardt Sámuel)

A divényi nagyságos várúr igen szerette a víg cimborákat, tisztességes emberek kerülték is a társaságát. Olyanok vették körül, akik világéletükben kerülték a munkát, semmijük sem volt, mégis szerettek lakomázni, mulatozni. Egy alkalommal, amikor Balassa nagyságos úr megint ilyen sehonnaiakkal dorbézolt, egyiküknek eszébe jutott, hogy asszonyok nélkül olyan a vigalom, mint a vendégség hús és bor nélkül. „Jól van“ – mondta Balassa Imre. „Ki milyet hoz, olyan jut neki.“ Tudták, hogy nem beszél a levegőbe. „És nekem kit hoztok ide…?“ – kérdezte Balassa. „A legszebbiket!“ – hangzott a válasz. „És honnan tudjátok, ki a legszebb? Ki a nekem leginkább tetsző?“ – mennydörögte a nagyságos úr. Minthogy nem bírtak neki gyorsan válaszolni, öklével az asztalra csapott, jó, hogy fel nem borította, és odavetette: „Gácsra megyünk először, a nagyságos úrasszonyért!“ Nem először emlegette főúri szomszédja fiatal feleségét. Már kétszer is elrabolta, s nagy bajba került miatta. Balassa felesége, Borbála, akivel férje cselédként bánt, ezúttal is halálra vált arccal nézett az ura után. Jól tudta, mi vár a gácsi várúr feleségére, hiszen nem volt otthon a férje.

Képeslap a várkastélyról (1900)

Hét határon át vezetett az útjuk, Balassa eközben kioktatta cimboráit, hogy csendes, fegyelmezett katonák módjára viselkedjenek. Amikor Gácsra értek, a vár kapuját zárva, a hidat felvonva találták. Balassa úgy tett, mintha csak azért kérne bebocsátást, hogy korábbi garázdaságaiért bocsánatot kérjen, a várőrségnek nem is tűnt fel, hogy néhány divényi gazember már felmászott a falakon, és a folyosókon lopakodik. Egy perc múlva már magukkal hurcolták a síró, jajveszékelő lányokat és asszonyokat, köztük a vár fiatal úrnőjét is. Divény felé szitkozódás, átkozódás kísérte az útjukat, de a nagyúr nem tartott az átkoktól. Elég sokat szórtak már az ő fejére, az egészségét és a lelkét emlegetve. A díszterembe ételt, italt hordatott a szolgákkal és a szolgálólányokkal. Balassa a kétségbeesett és reszkető gácsi úrasszonyhoz fordult: „Olyan szolgálatot rendelek neked, amilyet még nem láttál…“ Odainti a legközelebb álló pandúrt: „A nagyságos asszony a konyhában van?“ Mikor az nemmel felelt, azt parancsolta: „Kerítsd elő!“ A gácsi vár úrnője rosszat sejtett. A divényi úrnő már nem egyszer segített neki megszökni innen. A pandúr azzal az üzenettel érkezett vissza, hogy a nagyságos asszony nem jöhet, mért éppen a tisztelendő atyánál van gyónáson. Balassa felállt az asztaltól, hogy megkeresse a barátot, csak mesélje el szépen, hogy mit szoktak meggyónni az emberei. A riadt gácsi úrnőt is magával vonszolta.

Kastélybelső

Amikor Balassáné azzal védekezett, hogy ő az ura ellen nem vétkezett, a nagyúr dühösen ráförmedt: „No lám, te angyal! Az égben a helyed!“ Megragadta a felesége kezét, a nyitott ablakhoz vonszolta, és a mélybe taszította a szerencsétlent. A szerzetes elborzadva dadogta: „…hogy tehette ezt, nagyságos úr?“ „Megmutatom!“ – rikoltja Balassa, s egy pillanat múlva a pap is lezuhant a mélybe. A kétségbeesett gácsi úrasszony alig hitt a szemének, halálra váltan sikoltozta: „Gyilkos, gyilkos!“ – reszkető kezével a hahotázó Balassa Imrére mutatva. E percben már jelentették, hogy császári katonák állnak a vár kapujánál a gácsi várkastély huszárjaival együtt. „Azok gyávák, nem kell félni tőlük!“ – legyintett Balassa. Azonban hamarosan kiderült, hogy elszámította magát. Az étterembe lépve rádöbbent, hogy a részeg, megvadult cimborákkal nem sokra megy.  Balassának még az asztalra is fel kellett ugrania, s ételt, italt szétrúgva értette csak meg velük, hogy bizony, a nagyságos úr most tényleg haragszik. Felmásztak hát a falakra, és ordítva sértegették a császár őfelségét, ezzel próbálva elijeszteni a császári és gácsi katonákat. Amikor a felderítők felfedezték a vár tövében Balassáné és a barát holttestét, a parancsnok az azonnali támadás mellett döntött. Létrákat hozatott a faluból, s arra készültek, hogy felmásznak a falakon. Ekkor a két szolga, akik a gácsi úrasszonyt őrizték, leengedte a felvonóhidat, így a katonaság bemehetett a várba. Megkötözték a részeg pandúrokat és az ivócimborákat, és kiszabadították a boldogtalan sorsú asszonyokat. Balassa mintha köddé vált volna. Többen úgy vélték, hogy valami titkos folyosón menekülhetett el, eközben ő rongyos parasztnak öltözve, magával vonszolva két szerencsétlen elhurcolt teremtést, nyomtalanul eltűnt a várból. Ismét elkerülte méltó büntetését! /Ján Domasta és Hana Košková nyomán/